Dr. Olasz Kitti
Bőrgyógyászat
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol
Dr. Olasz Kitti
Bőrgyógyászat
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol
1997-ben végeztem a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, ezt követően egy évet a békéscsabai Réthy Pál Kórház belgyógyászatán, majd a gyulai Pándy Kálmán Kórház Onkológiai osztályán dolgoztam. 1998-tól élek Kecskeméten és lett lehetőségem dolgozni Török László Professzor Úr Mellett a Bács-Kiskun Megyei Kórház Bőrgyógyászati Osztályán, akitől nagyon sokat tanulhattam. Több éves kórházi osztályos munka után a szakrendelőben az általános bőrgyógyászati szakrendelések mellett 5 évig a dermatoonkológiai szakrendelésen, majd évekig a krónikus sebkezelés, vagy másnéven fekély-rendelésen dolgoztam. Számos alkalommal adtam elő hazai és külföldi kongresszusokon, rendezvényeken. 2003-óta folytatok magánorvosi gyakorlatot, 2005- óta a HT Medical Centerben, 2011-óta a kecskeméti Bocskai utcai Bőrgyógyászati és Esztétikai Rendelőben fogadom gyermek és felnőtt pácienseimet.
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar: 1997
Bőrgyógyászat és Kozmetológia szakvizsga: 2002
Biztosítási orvostan szakvizsga: 2011
Egészségügyi Menedzser KF: 2005
Összesen
Veleménye másoknak segíthet a megfelelő egészségügyi intézmény kiválasztásában!